Tavaly elhatároztuk, hogy hajnal kettőkor indulunk. Beállítottuk az órát egyre, mindenki lefeküdt már este nyolckor, persze nem volt könnyű a gyerekeket ágyba dugni még világosban. Telt-múlt az idő, mindenki elaludt, csak én nem. Tízkor még csak izgultam, tizenegykor már ideges voltam, és éjfélkor felkeltem. Megcsináltam a szendvicseket, elpakoltam az ücsiket, és felöltöztem. Aztán lassan mindenki felébredt magától. Így történt, hogy egykor már elindultunk. Az úton talán kétszer 20 percet aludtam, és egy Red Bull jótékony hatásával aznap este tízig nem is feküdtem le. Ha jól számolom, így közel 36 órát voltam fenn alvás nélkül. Ugye mit tesz az izgalom? Most mindenképp szeretnék aludni, mert vezetni is fogok. Egyébként várom már magát az utat is, mert imádom Ausztriát és az Alpokot. Szerintem csodás ahogy a Milka bocik legelnek a nagyon ZÖLD legelőkön, imádom a kis patakot, ami az út mentén hosszú kilométereken át elkisér, lenyűgöznek a városok felett elfutó viaduktok... Jaj, mikor indulunk már? A férjem nézi a VB-t, és 3:0-ra vezetnek az olaszok! Ez jó hír, mert nagy fiesta lesz, mire kiérünk. Milyen jó lenne egy Brazil-Olasz döntő! Hatalmas bulizás lenne mindenhol!